• slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

2022. március 22-én megtartottuk az elmaradt farsangot. Lakóink már nagyon várták, hisz sokat készültek a műsorokra, és nem utolsó sorban ez az esemény minden évben különlegesnek számít.

Idén sajnos nem volt lehetőség a falusi művelődési házban megtartani, mert felújítás alatt van, így az ebédlőben kerítettünk sort erre.
A rendezvényt Telephelyvezető Asszony nyitotta meg pár gondolattal, majd megkezdődtek a lakók műsorai.
A nyitó tánc előadói nagyon izgultak, de nagy sikert arattak, vastaps köszöntötte a tánc végét.

Ezt követte a foglalkozási csoportok, lakóegységek műsora. 
Elsőként az emeleti osztály lakói mondták el verseiket és énekeltek. 
Majd a Gondozóház lakói szórakoztatták társaikat tavasz köszöntő verseikkel. 
Ezután a 2-es és 3-as számú gondozási egység lakóinak vidám farsangi előadása volt hallható és látható. Vidám jelmezekbe öltözve szórakoztattak mindenkit. 

Vidám jelmezes előadás
 
Zárásként a középső osztály lakói álltak színpadra. Állapotukat tekintve súlyos, halmozottan sérült lakók mutatták meg képességeiket, erőn felüli akarni vágyásukat.  Előadásukban versek mondókák szerepeltek, arcukon látszott a boldogság, büszkeség érzése.

Színpadi előadás

 
Ezután kezdetét vette a várva várt táncos mulatság, csúcspontján a vonatos tánccal. De volt kacsatánc, nád a házam teteje. Kérésre a nyitótáncban szereplő pingvin táncot is elsajátították sokan.

Zárótánc
 
Elrepült az idő és a Búcsú Dallal zártuk a 2022-es Farsangi bálunkat.

Csőszi Anita
mentálhigiénés csoportvezető

Weboldalunkon sütiket használunk

A delzseliceszi.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.